| Hírek : A megye 7 csodája - Szavazz a Karcsai Templomra! |
A megye 7 csodája - Szavazz a Karcsai Templomra!
2008.04.16. 14:50
Az alábbi linken lehet szavazni: 7csoda.boon.hu
Kérek mindenkit, hogy szavazzon, jelenleg az ötödik helyen állunk.
A boon.hu -ról.
Heteken át kérdeztük, hogy Önök szerint melyik az a természeti vagy épített érték, műemlék vagy műemlék együttes, egységes településrész vagy egyedi exkluzív látványosság, mely érdemes erre a címre, s legnagyobb örömünkre nem fukarkodtak a javaslatokkal: száznál is több épített és természeti csodára hívták fel a figyelmünket, s félszáznál is több településrészt javasoltak a címre.
Ez pedig jóval felülmúlja várakozásainkat, éppen ezért a zsűri tagjaival úgy döntöttünk, hogy beiktatunk egy előzetes rostálást, azaz az elkövetkező másfél hétben valamennyi csodára várjuk a voksokat, s a száz legtöbb szavazatot kapó közül nevezi meg a zsűri azokat, amelyek bekerülnek a döntőbe, s a végső megmérettetésben három hétig várják majd a kattintásokat portálunkon. Az a hét természeti vagy épített érték, műemlék vagy műemlék együttes, egységes településrész vagy egyedi exkluzív látványosság lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye hét csodája, amely a legtöbb szavazatot kapja.
S mivel az elmúlt hetekben nagyon kedvező visszajelzések érkeztek hozzánk a kezdeményezéssel kapcsolatosan, szeretnénk, hogy a virtuális elismerésen túl igazi rangja legyen az akciónak. Ennek érdekében több szervezettel is tárgyalásokat kezdeményezünk, s a fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk majd olvasóinkat. Addig is nézzék meg a 7csoda.boon.hu aloldalon a listát, és szavazzanak, hogy melyik csoda jusson be a százas döntőbe!
Karcsaiak!
Szavazzatok a templomra!!!!!!
| |