| Hírek : Költészet egy kicsit másként |
Költészet egy kicsit másként
Vajda Sándor 2008.07.03. 18:01
Július másodikán - immár a második alkalommal - került sor irodalmi estre és ezen belül kötetlen beszélgetésre. A rendhagyó ”irodalomóra” házigazdái - Szabó Istvánné és Jancsó Károlyné – voltak, igyekeztek az érdeklődők számára még érdekesebbé, színesebbé tenni költészetet.
A szervezők elmondása szerint az első alkalommal - mely áprilisban volt a költészet napja kapcsán – egy kicsit izgultak, és tartottak a fogadtatásról. Most viszont nyomát sem láttuk ennek, nagyon kellemes hangulat jellemezte az estet, s mint ahogyan egy érdeklődő megfogalmazta: „most hozott magával bátorságot”. A verselemzésekkel és a feladatokkal megbizonyosodtunk arról, hogy mindenki ért a költészethez valamit. Nem kell ragaszkodni a tantervi anyagokhoz, a merev szabályokhoz, szabadon lehet engedni a fantáziát és a képzelőerőt, melyre a feladatok kapcsán nagy szükség is volt. A résztvevőket csapatokra osztották és minden csapat egy verset húzott, melyet rajzzal illusztrált és megfogalmazta gondolatait a verssel kapcsolatban. Mindenki felszabadultan és bátran nyilatkozott, a kötetlen beszélgetést vidámság jellemezte. Az édesség és egy-egy csésze tea, pedig valódi kávéházi hangulatot kölcsönzött az eseménynek. A házigazdák és a résztvevők is pozitívan értékelték az együtt eltöltött időt, és mindannyian kíváncsian várják a folytatatást.
Az eseményről készült képek a képek műben megtekinthetők.
Vajda Sándor
| |