|
Karcsa története
2012.12.08. 21:08
A régészeti leletek tanúsága szerint Karcsa a térség egyik legrégebbi települése, már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. Egyesek szerint a Karcsa név a szláv görbe szóból ered, valószínűbb azonban, hogy a török sólyom vagy fekete szóból származik, ez utóbbi esetben pedig talán az itt élő népesség pogányságára utalhattak korábban. A magyar királyság létrejötte után a régi és új hit követői sokáig vívták itt küzdelmüket, és a bodrogközi lakosság emberöltőkön át őrizte ősei hitét , mire sok szenvedés és áldozat után áttértek a keresztény hitre. Mindenesetre a Karcsáról szóló első írásos feljegyzés egy 1186-os keltezésű pápai oklevél, amelyben a katolikus egyházfő a kereszteslovagok házait, köztük Karcsát is a saját fennhatósága alá helyezte.
Az utolsó nagy keleti néphullám, a tatárjárás feldúlta, és majdnem elnéptelenítette a falvakat, így Karcsát is, azonban a természet, a víz, a láp, a mocsár, és a kizárólag az itt élők számára kiismerhető erdők, ingoványok segítették a túlélésben a helyieket. A levéltári adatok szerint a johannita lovagrendtől először Baksa nembeli Tamás Comes vásárolta meg a falut 1282-ben, 1376-ban viszont már ismét - igaz, ekkor utoljára - a keresztesek birtokai között említik a települést. 1389-ben Debrői Péter fiának tulajdona lett a település jelentős része, majd 1440-ben rövid ideig, mindössze három évig Szerdahelyi Miklós birtokába került. 1443-ban ugyanis Karcsát Tokaj várának tartozékához sorolták, így Brankovics György szerb despota fennhatósága alá jutott, aki Luxemburgi Zsigmond hűséges híveként már korábban is számos észak-magyarországi birtokkal gazdagodott.
A mohácsi csatavesztés után Karcsa - a Bodrogköz egészével egyetemben - a Habsburg-birodalom részévé vált, majd Erdélyhez tartozott rövid időre. Karcsa - a térség többi településéhez hasonlóan - a XVI. század végén jutott a pácini kastély építtetőinek, Mágocsy Gáspárnak és unokaöccsének, Andrásnak a birtokába, akik meghatározó szereplői voltak Bodrogköz történelmének, hiszen a térség lakossága az ifjabb Mágocsy kálvinista hitbuzgalma miatt tért át a református hitre. Mágocsy András 1586-ban bekövetkezett halála utána azonban a gyermekeinek gyámja, Rákóczi Zsigmond, valamint András özvegyének családja, az Alaghyak között hosszadalmas, pereskedésig fajuló vita alakult ki a birtok hovatartozását illetően. A felek végül megegyeztek egymással, melynek keretében 1595-ben az özvegy Alaghy Judit a fivéreinek, Ferencnek és Menyhértnek ajándékozta Karcsát. 1613-ban Alaghy Menyhért - korának egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb főura - vámjogot kapott a Karcsa-folyóra, amely igen fontos sószállító útvonalnak számított, ahol a máramarosi sóbányából szállították az Alföldre a sótömböket. Sőt, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem a nagyobb hajók biztonsága érdekében szabályoztatta is a Karcsát, és ez természetesen a település gazdasági életére is jótékony hatást gyakorolt, amely ekkor élte virágkorát. Az újabb jelentős fordulat 1631-ben történt, amikor a községet királyi adományként Sennyey Sándor kapta meg, amely egészen 1945-ig, a szovjet csapatok bevonulásáig a Sennyey család birtokában maradt.
A XVIII. század elején - a kurucok függetlenségi küzdelmei alatt - rövid időre ismét függetlenné vált a terület a Habsburg uralom alól, ám a szatmári béke után az osztrák császárság végleg annektálta a térséget. A függetlenségi törekvések azonban nem múltak el nyomtalanul az itt élőkben, amit az is bizonyít, hogy az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc katonái között szép számban találhattunk karcsai férfiakat. A vesztes szabadságharc utáni kiegyezés révén itt is megindult a társadalmi és gazdasági fejlődés, a XIX. század végére Bodrogközt és Karcsát is elérte a polgárosodás, ugyanakkor a vidék mezőgazdasági és paraszti jellege mindvégig megmaradt. A kistérség településeinek marginalizálódása az I. világháborút követő trianoni békediktátum után vált elkerülhetetlenné, hiszen az egykori központi város, Királyhelmec Szlovákia területére került, így Bodrogköz, mint kulturális, földrajzi és gazdasági egység központ nélkül maradt. Szlovákia és Magyarország EU-hoz való csatlakozása, a határok átjárhatósága ezen a helyzeten jelentősen javított, bár ahhoz vélhetően még évtizedeknek kell eltelnie, hogy az egykor egy mozdulattal szétmetszett gazdasági és társadalmi kapcsolatok egyszer legalább részlegesen helyreálljanak.
Forrás: www.bodrogköz.hu
| |