| Hírek : Vasárnap: Karcsa – Pácin rangadó |
Vasárnap: Karcsa – Pácin rangadó
2008.10.02. 18:52
Négy-ötszáz néző is lehet a vasárnapi Karcsa – Pácin bodrogközi rangadón.
Kerékpárral tizenöt-húsz perc, de gyalog sincs több mint egy órányira egymástól a két bodrogközi település, Karcsa, illetve Pácin, melynek futballcsapatai vasárnap 15 órától összecsapnak előbbi otthonában – az Intersport megyei II. osztály Keleti csoportjának 9. fordulójában. A hazaiak vannak előkelőbb helyen a tabellán, harmadikok 22 ponttal, a páciniak viszont „csak” tizedikek, 7 „egységgel”.
– Na, ez az a szituáció, amikor a pozíciók egyáltalán nem mérvadóak – mondta Balogh János, a karcsaiak edzője. – Erre a mérkőzésre nagy elánnal készül mind a két csapat, felfűtött a hangulat, külön varázsa van, de bízom benne, hogy sportszerűen le fog zajlani a meccs. Van bennünk egyfajta visszavágási vágy, hiszen nem is olyan régen a kupában 5-3-ra kikaptunk „szomszédunktól”. Sokan tudják, hogy Karcsa tizenegy esztendőn keresztül a megyei I. osztály stabil tagja volt, aztán bekövetkezett egy törés, de most megint szép időket élünk. Több futballistát hazahoztunk, összeszedtük a társaságot, nyolcból hét találkozót megnyertünk. Miben lehetünk jobbak tőlük? Szerintem összjátékban, sokat passzolva. Sajnos, két legjobb emberünkre nem számíthatunk: Rendes László sérült, míg Lakatos Sándor éppen Pácinból jött hozzánk, és tiszteletben tartjuk azon kérését, hogy volt csapata ellen ne játsszon.
Zsinórban ötször
A szomszédvár legutóbb otthon 4-1 arányban alulmaradt a negyedik Máddal szemben...
– ... ami zsinórban az ötödik vereségünk volt – egészítette ki Séra Csaba, a páciniak egykori megyei ifjúsági válogatottja, edzője. – Egymás után játszottunk a tabella első harmadában lévő csapatokkal, de lassan véget ér ez a sorozat. A karcsaiak pillanatnyilag jobb formában vannak, mint mi, de ezúttal tényleg nem számít a helyezés, ahogy a közelmúltban sem számított, amikor mi voltunk erősebbek. Azelőtt meg a karcsaiak... Megpróbáljuk a lehető legjobb eredményt elérni, elsősorban a meghatározó játékosaink rutinjára alapozunk és az ilyenkor a szokásosnál nagyobb harci kedvre.
Séra Csaba hozzátette, nem téma, lesz-e az ellenfélnél pácini illetőségű focista, s azt is, hogy ha kell, ő is gyepre lép. A páciniaknálHalász András hónapok óta harcképtelen, Iski László játéka sérülés miatt bizonytalan, míg Kósa Zoltán munkalehetőség miatt ideiglenesen felhagyott a labdarúgással.
Forrás: boon.hu
| |