|
Közlemény
2009.12.01. 18:06
A Karcsaiak Karcsáért Közhasznú Egyesület közleményt ad ki, hogy az egyesület egy önállóan működő civil szervezet, politikamentes és teljes egészében elhatárolja magát az üzenőfalon történő "névtelen" rágalmazásoktól. Egyben közli, hogy semmi köze a helyi önkormányzatnál folyó eseményekhez és nem áll szándékában abba belefolyni.
Szervezetünk már eddig is bizonyította jószándékú tevékenységét: a gyerekeknek Mikulás napi kerékpár kupát rendeztünk, az egyedül álló öregeknek Karácsonyi ünnepséget szerveztünk, jótékonysági-bál keretén belül beteg gyereket segítettünk,takarítási napot szerveztünk,a hagyományokat is felevenítettük, mint a májusfa díszítés, valamint a népdalkörünk rendszeresen fellép a falu rendezvényein, stb.
Nyitottak vagyunk mindenki felé, szeretettel várjuk azokat akik szívesen csatlakoznának egyesületünkhöz, kortól nemtől függetlenül. Az építő kritikáktól, és az új ötletektől sem zárkózunk el. Minden hónap első hétfőjén énekkar 17 órától, harmadik hétfőn pedig egyesületi ülés szintén 17 órától a Nagy Géza Művelődési központban.
Itt szeretnénk még válaszolni azon kedves érdeklődőknek a szilveszteri bállal kapcsolatban, hogy a hagyománnyá vált retro-party elmarad, mert a Nagy Géza Művelődési központban való megrendezést nem engedélyezték.
Karcsaiak Karcsáért Közhasznú Egyesület vezetősége
| |