| Hírek : III. Református Bál |
III. Református Bál
Szabó Ágnes 2010.02.23. 22:37
Immár harmadszor!!!
"Kedves Meghívott Vendégeink, Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!
Immár III. alkalommal köszönthetem a megjelent Kedves Testvéreket, azon az alkalmon, ami először talán nem mindennapinak tűnt ebben a községben, közösségben, mára azonban úgy is fogalmazhatnánk, hagyománnyá vált.
„Dicsérjétek az Urat! Hálát adok az Úrnak teljes szívből, a becsületes emberek körében és közösségében." Zsoltárok 111,1Mondja a Zsoltár írója, aki szintén közösségben éli meg hálaadását, dicsérve Isten tetteiért. Milyen jó, hogy ma mi is közösségben lehetünk, hiszen egyáltalán nem ez a jellemző a ma emberére, nem merünk együtt lenni, mástól tanulni, nem merjük vállalni önmagunkat, és a másik embert sem. Pedig ez ember alapvető lételeme, hogy közösségben legyen, így teremtett meg minket a Mindenható. Ma mi azért lehetünk együtt, hogy hálát adjunk a Mindenek Urának Jézus Krisztusért, dicsőséges megváltónkért, életünkért, gyülekezetünkért és ezért a közösségért is.
Érezzük át mi is sokszínűségünkben a szépséget, az örömöt, és az igaz közösséget, adjunk hálát, hogy vannak, akik gazdagítják közösségünket énekkel tánccal, vidámsággal, és tapasztaljuk meg Istennek mérhetetlen gazdag áldását ebben a közösségben, hogy új élet születhessen, új jövő indulhasson el."
Hangzott Szabó Ágnes lelkésznő köszöntésében.
Majd köszöntötte a támogatókat, közöttük Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselőt, Sárospatak polgármesterét, aki jelenlétével is megtisztelte a bál résztvevőit. Szajkó Gábor országgyűlési képviselő jelöltet, aki szintén részt vett a rendezvényen, Pasztorniczky Istvánt, Németh Károly országgyűlési képviselőjelöltet, Cigánd polgármesterét, aki támogatásável segített. Dakos Jánost, Karcsa polgármesterét, valamint Nagy Csabánét, Czinke Zsoltnét, Benkő Lászlót, Váradi Józsefet, Dakos Adrient, Milinki Lászlót, mint helyi vállalkozókat. Váradi Zsoltnét, Ignáczné Batta Tímeát, Balogh Sándornét, akik adományaikkal segítették a bál jó hangulatát.
Köszönetet mondott a Karcsai Általános és Művészeti Iskola igazgatónőjének Dakos Istvánnénak, és a felkészítő tanároknak Gyöngy Ilona, és Schweitzer Tamás tanároknak, akik a táncokat betanították és természetesen a gyermekeknek, akik időt és energiát adtak hozzá, hogy minden szép renddel történjék. A Nagy Géza Művelődési Központ vezetőjének, Balogh Sándornénak és munkatársainak készséges segítségükért, támogatásukért. Az Új Hajtás Néptánccsoportnak, hogy vállalták a felkészülést, hogy együtt örvendezhessünk a régi hagyományok szépségében. Tóth Tibor zenésznek, aki időt és fáradságot nem nézve ismét vállalta, hogy egy hosszú út után számunkra a jó hangulatot biztosítsa. És nem utolsó sorban a Tompa Mihály Női Kar minden tagjának, akik támogatásukkal, segítségükkel, kitartásukkal, felajánlásaikkal segítettek abban, hogy mindenki jól érezhesse magát ezen a mai estén
A műsor megtekintése után lehetőség volt tombola-vásárlásra, melynek fődíja egy kétszemélyes wellness hétvége a sátoraljaújhelyi Hotel Hunor szállodában, a főnyereményt Dakos János polgármester ajánlotta föl.
A jó hangulat bizonyságát képeken mutatjuk meg, melyk már megtekinthetők az oldalon!!!!
| |