Hírek : Véget ért az őszi szezon |
Véget ért az őszi szezon
Vajda Sándor 2008.11.25. 23:42
A labdarúgó Intersport megyei II osztály, Keleti csoportjának újonca, Karcsa csapata úgy indult neki a 2008/2009-es idénynek, hogy az első tíz hely valamelyikét tűzte ki célul. A bajnokság a félidejénél tart és a csapat az ötödik helyen áll a tabellán, valamint stabil élcsapatnak számít. Az őszi idényről és a siker titkáról Balogh János edzővel beszélgettem.
– Hogyan értékelné az őszi idényt?
– Amikor tavasszal megnyertük a megyei III-at, már akkor tudtuk, hogy ahhoz, hogy megálljuk a helyünket magasabb osztályban, erősítésre van szükség. Az új játékosok jól beilleszkedtek a csapatba és meghatározó emberek lettek. A játékosok maradéktalanul betartották az öltőzőben megbeszélteket, és csapat egy emberként küzdött minden mérkőzésen a sikerért. Mezőnyjátékban felvesszük a versenyt bármelyik dobogós csapattal, és csatáraink is hozzák a gólokat. Ami nem csoda, hiszen a 65 rúgott gól önmagáért beszél. Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy mindössze két alkalommal szenvedtünk vereséget, és hogy hazai pályán egy jobban támogatott csapattól látták kikapni kedvenceiket a szurkolók.
– Úgy érzem, hogy egy-két győzelem benne maradt a csapatban, gondolok itt az öt döntetlenre.
- A felvetés jogos, három olyan mérkőzésünk is döntetlennel végződött, ahol nekünk állt a zászló, gondolok itt a Tiszakarád, Bodrogkisfalud, vagy a Gönc elleni mérkőzésre. Pácin és Olaszliszka pedig hatalmas lelkesedéssel lépett ellenünk pályára, az egyiket a presztízs, a másikat pedig a kiesés réme hajtotta, ellenük a „sírból” hoztuk vissza a meccset, viszont ezek a csapatok a többi mérkőzéseiket nem tudták megfelelően hozni, mert velünk ellentétben nem „játsszák” a focit.
- Minek köszönhető, hogy a szurkolók egy ilyen fantasztikus őszt láthattak, és hogy a csapat nem állt vissza védekezni két-háromgólos előnynél sem. Ilyen mentalitással és felfogással, egy csapatot látok mostanában játszani, a Bundesliga éllovas újoncát, a Hoffenheim gárdáját. Lehet, mosolyog majd a párhuzamon, de a karcsai csapaton is azt látom, hogy a mérkőzések utolsó harmadában még „termeli” a gólokat, nem állnak le.
– A mérkőzéseket 90 percig játsszák és még az utolsó pillanatban is történhet bármi, ezért azt kértem a játékosoktól, hogy végig maximálisan koncentráljanak és lehetőleg ők irányítsák a játékot. Döntetlen állásnál nehéz kivédekezni egy mérkőzést, viszont ha támadásban maradunk, akkor jönnek a gólok.
– A csapatnak melyek az erősségei?
- A védelmünk úgy érzem stabilizálódott, amit a mi sem bizonyít jobban, minthogy mi kaptuk a harmadik legkevesebb gólt. A középpályán nagyon erősek vagyunk, az egyik ellenfél edzője mondta azt meccs után, hogy ilyen kreatív középpálya még a megyei I-ben is ritka.
– Melyek azok a posztok, ahol van még javítani való?
– Kapus és csatárposzton kell még erősödnünk. Rendes László válláról szeretnénk egy picit levenni a terheket és megtalálni mellé a megfelelő társat.
– Ha már szóba került Rendes László, Ő érzékeny pontja a csapatnak, mérkőzések pozitív és negatív hő se is egyaránt.
- Valóban így van, sok van most Lacin, mindenki tőle várja a gólokat, helyzeteket, és a játékstílusa miatt az ellenfelek sem igazán zárták szívükbe, folyamatosan provokálják. Szeretnénk, ha egy kicsit nyugodtabban játszhatna tavasszal, mert az Ő játéktudásra, helyzetfelismerésére nagy szüksége van a csapatnak.
– Milyen lesz a felkészülés?
– Decembertől teremben leszünk, ott fogunk készülni, illetve a teremtornákon elindulunk. Január végétől, ha lehetőségünk lesz rá (időjárás), akkor már szabadtéren szeretnénk folytatni a felkészülést.
- Várható-e változás a keretben?
– A jelenlegi keret mindenképpen együttmarad, a légiósaink szeretnek itt játszani, így rájuk számíthatunk tavasszal is. Új igazolások tervben vannak, de erről még korai lenne beszélni.
- A csapat anyagi háttere biztosított a bajnokság végéig?
- Egyetlen jelentősebb szponzorunk van az önkormányzat, ők biztosítottak bennünket a működési feltételekről. Pályázati források is rendelkezésre állnak annak érdekében, hogy Boldogkőváralja ellen már egy felújított öltőzőben készülhessek a játékosok.
- Bizonyára hallott róla, hogy fiatalok egy szurkolói klubbot hoztak létre Karcsai foci fan club néven. Mit szól a kezdeményezéshez?
- Nagyon örülök neki, hogy egyre többen, szívűken viselik a csapat sorsát és kijárnak a mérkőzésekre, és annak is örülök, hogy a fiatalok is helyi labdarúgás mellé állnak. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem, a szurkolóknak a támogatást.
- Köszönöm, hogy válaszolt a kérdésekre és az olvasók első kézből tájékozódhatnak az ősz egyik legszebb sikeréről. További sok sikert és hasonló folytatást kívánok a csapatnak!
- Mi köszönjük a megkeresést és az egész éves tevékenységet, mellyel ráirányítottad a figyelmet a karcsai labdarúgásra.
|