KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
Pizzéria
Lezárt szavazások
     
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Társoldalak
     
Hírek
Hírek : Kolokán invázió a Nagy-Karcsa tavon

Kolokán invázió a Nagy-Karcsa tavon

  2010.08.03. 06:37

Több tonnányi vízinövény került a Nagy-Karcsa tóba, a kolokánt Pácin mellett próbálják "lehalászni" a víz felszínéről; a bodrogközi település strandja teljesen használhatatlanná vált.


Barati Attila, Pácin polgármestere szerint az ország 17. legnagyobb állóvizének fele magyar, fele szlovák oldalon fekszik. A szlovákiai területen - hasonlóan a hazai időjárási helyzethez - árvizekkel küzdöttek. Az ott megáradt vízfolyásokból engedtek két alkalommal - május közepén, illetve június elején - nagyobb vízmennyiséget a tóba, amely a szlovákiai örösi csatornából mintegy ötven tonnányi kolokánt sodort magával. E nagy mennyiségű vízinövény gyakorlatilag befedte a tó kétharmadát, így a fürdés és a horgászás lehetetlenné vált, emellett pedig - amely talán ennél is fontosabb - a rengeteg növény felboríthatja a tó ökológiai egyensúlyát.

Barati Attila elmondta, hogy a kialakult problémát határ menti találkozón beszélték meg, ugyanis nem csak Pácint érinti a vízinövény és a nagy vízmennyiség okozta kár, hanem két szlovákiai települést is. A megbeszélésen elhangzott: a növényeket minél előbb ki kell szedni a vízből, máskülönben felborulhat a tó ökológiai egyensúlya. A kolokán ugyanis a virágzás után lesüllyed a tó aljára, s akkor még nehezebb lehet az eltávolítása, hiszen ott bomlásnak indul.

A történtek miatt a sátoraljaújhelyi Elzett Certa Horgászegyesület, valamint a Királyhelmeci Horgászegyesület is tiltakozását fejezte ki. Barati Attila azt mondta, hogy a vízinövény-invázió miatt nem akarnak vegyszerezni, így a mechanikus, azaz a "lehalászó" módszer maradt, amely rendkívül költséges. Hétfőn - egy speciális géppel - már megkezdték a kolokán eltávolítását. A gép olyan, mint egy polip, több karja van, azzal gyűjtik a vízfelszínről a növényt. A Kemecséről hozott különleges eszköz azonban óránként 13 ezer forintba kerül.

"Hétfő reggel óta folyamatosan szedik ki a kolokánt, onnan teherautóval szállítják a majorba, ahol komposztot készítenek belőle, hogy legalább valami haszna is legyen" - tette hozzá. Egy nap alatt 130 ezer köbméternyi növényt távolították el, de ez csak "csepp a tengerben", mintha semmit nem végeztek volna - magyarázta a polgármester. Utalt arra, hogy a probléma megoldása azért is sürgős a páciniak számára, mert a helyi táboroztatók, idegenforgalmi vállalkozók jelezték, több foglalást is lemondtak vendégek a kialakult helyzet miatt. Ráadásul ez a térség csak a turizmusból tud valamicskét profitálni, hiszen ipar nincs, a mezőgazdasági területeket pedig belvíz borítja.

A polgármester elmondta, hogy 1999-2000-ben már történt egy hasonló eset, akkor is a pácini önkormányzat szedette ki a vízinövényeket a tóból, vállalva annak minden költségét. Jelenleg a megyei önkormányzattól kértek segítséget - jegyezte meg Barati Attila.

Forrás: greenfo/mti

     
BlogPlusz
     
Idő
     
Közérdekű

Karcsaiak Karcsáért Egyesületet. Adószám: 19331605-1-05

 

Magyar Falu Program

 

     
Képek megtekintése

Visszatérő kérdés és probléma a képek megnézése a honlapon, ezért a látogatóknak nyújtok egy kis segítséget ez ügyben. A képeket megtekinteni a következőképpen lehet: vagy fel kell telepíteni a felkínált  Silverlight programot és akkor diavetitéses formában lehet megnézni a képeket, vagy ha ez nem jön össze, akkor mozilla firefox böngészővel nyitják meg az oldalt, azon belül a képek menűpontot, a program felkinálást nem fogadják el, hanem bezárják, "x" majd az "OK" gomb és akkor megjelennek a képek. Jó böngészést mindenkinek - szerkesztő.

     
Látogatók
Indulás: 2007-09-11
     
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Labdarúgó bajnokság
Lezárt szavazások
     
Fejléc
Lezárt szavazások
     

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!