II. Rockudvar Karcsán a Nagy Géza Művelődési Központ belső udvarán, 2010. június 26-án. Kapunyitás 20.00-kor. Fellépők: Fáziskésés, 12%-os Lejtő, SIKÁTOR!
Belépődíj: 500 Ft.
Megemlékezés a Karosi Református templomban
Vajda Sándor
2010.06.15. 06:21
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Karcsa-Bodrogköz Alapszervezete valamint a Karosi Református Egyházközség az idén is megemlékezést tartott az I. világháborúban elesett hőseink emléktáblájánál, mely a helyi református templomban található. Az eseményre 2010. június 13-án ragyogó, napsütéses időben, szép számú érdeklődő előtt került sor, akik megtöltötték a Bodrogköz legmagasabb pontján lévő református templomot. Az idén szembetűnő volt, hogy a helybélieken kívül sok vendég is érkezett az alkalomra – főként Karcsáról, de Zemplén más tájairól is – emelve a rendezvény méltóságát.
Az árvízhelyzet sajnos súlyossá vált az utóbbi napokban, így honlapunk is segítséget kíván nyújtani a térségben élő és dolgozó emberek számára az információszerzésben.
A Ronyva patak pénteken délelőtt egy helyen áttörte az ideiglenes védművet és ismét elöntötte a város egy részét. Szamosvölgyi Péter polgármester tájékoztatása szerint a víz sok házat körbevett, de hogy pontosan mennyit, nem tudta megmondani.
Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt2010. június 13-án /vasárnap/ 16:00 órára, a karosi református templomban tartandó emlék-istentiszteletre,és a templomban találhatóI. világháborús emléktábla koszorúzására.
Tisztelt Olvasók! Újabb szolgálati közelményt vagyok kénytelen megfogalmazni. Az elmúlt időszakban, nem hogy visszafogattabbá vált volna az üzenőfalra írt szövegek tartalma, hanem egyre durvább lett a helyzet. Egy kis időre - amíg fancsópanzaré és hozzá hasonló sítlusban írók megtanulnak kultúráltan fogalmazni - regisztráció kötelessé teszem az üzenőfalat. Ezentúl is bárki láthatja, csak regisztrálnia kell az oldalra. Véleményt nyílvánítani lehet, sőt kell is, de egy közösségi oldalon nem mindegy, hogy milyen formában teszi az illető. Vannak olyan helyzetek, amikor a szerkesztőnek - drasztikusan - közbe kell avatkoznia, hogy a dolgok visszaterelődjenek a normális kerékvágásba.
Mindenkinek Kellemes Pünkösdi Ünnepket Kívánok!
Vajda Sándor - szerkesztő.
Szolgálati közlemény
2010.05.10. 22:39
Tisztelt látogatók!
Az oldal nem azért jött létre, hogy itt írogassanak névtelenül azok, akik nem merik elmondani a másiknak személyesen a problémájukat. Nem azért jött létre, hogy itt mindenki a másikat szidja és a másik szemében keresse a szálkát, miközben a magáéban nem veszi észre a gerendát... Én az összefogás, és a tenni akarás híve vagyok. Ha valahol valami nincs rendben, akkor nem próbálom még jobban rontani a helyeztet, hanem igyekszem segíteni. Eddig toleráns voltam, hagytam teret és felületet a vélemények kinyilvánításának, de amikor azt látom, hogy nem építő és segítő jellegű írások születnek, hanem, az ellenkezője, akkor el kell gondolkodnom, hogy van-e értelme felületet adni ennek...
Vasárnap egy pár órára az ég kegyes volt hozzánk és viszonylag kedvező időben került sor a bodrogközi rangadóra. Csapatunk jól játszott a mérkőzésen és 2-0-ás félidő után 5-2-re győzőtt az "ősi" rivális ellen. A hazai gólokat Balla Sándor 2, Kelemen Tibor 2 és Balla Krisztián szerezték. Az izgalmas mérkőzésbe még az is belefért, hogy 3-1 -nél kimaradt egy karcsai büntető. Ezen a vasárnap délután a csapatunk minden mutatóban jobb volt Pácinnál. Hajrá Karcsa!
Tisztelt Karcsaiak és az oldal látogatói!
2010.05.09. 19:46
Móré Péternek hívnak és kb. másfél éve a természetfotózás a hobbim.
Egy kis segítségre lenne szükségem mivel rész veszek egy online fotópályázaton melynek döntőjébe úgy juthatok be, ha az előválogató versenyen elegen szavaznak a képeimre és a képeim valamelyike bekerül az adott kategória legjobb 20 képe közé.
Ha a képeim valamelyike elnyerte tetszését kérem szavazzon rá az alábbi 10 darab linken, amit egyenként tekinthet meg.
Visszatérő kérdés és probléma a képek megnézése a honlapon, ezért a látogatóknak nyújtok egy kis segítséget ez ügyben. A képeket megtekinteni a következőképpen lehet: vagy fel kell telepíteni a felkínált Silverlight programot és akkor diavetitéses formában lehet megnézni a képeket, vagy ha ez nem jön össze, akkor mozilla firefox böngészővel nyitják meg az oldalt, azon belül a képek menűpontot, a program felkinálást nem fogadják el, hanem bezárják, "x" majd az "OK" gomb és akkor megjelennek a képek. Jó böngészést mindenkinek - szerkesztő.