Ezek közül az északnyugati részen található kis falvakat foglalja magába a különösen szép nevű Királyfiakarcsa. Az 1940-ben Damazér-, Erdőhát-, Etre-, Kulcsár- és Solymoskarcsa összevonásával létrejött községet napjainkban (a legutóbbi népszámláláskor összeírt 967 lakossal szemben) 1030 lélek lakja. Ez arról árulkodik, hogy enyhe gyarapodás tapasztalható a Dunaszerdahelytől alig három-négy kilométerre fekvő településen. Ez nem csoda, hiszen a Karcsák szinte az országos főút mentén fekszenek, mégis csend és nyugalom honol bennük.

Porból leszünk

Természetesen nem volt ez mindig így. A szocializmus évtizedeiben innen is elszippantották az embereket a járási székhely és a távolabbi városok bérházai és ipara. A folyamat szerencsére visszafordult, és mint Csiba János polgármester elmondja, a dunaszerdahelyiek és az innen elszármazottak utódai szívesen építkeznek Királyfiakarcsán. Az utóbbi húsz év alatt mintegy száz telket mértek ki házhelynek, és a nemrég elkészült fejlesztési terv legalább két-háromszáz lakóház építésével számol a község hat településén. Mint Csiba János mondja, aki maga is tősgyökeres karcsai, és 1999-től töretlenül élvezi a lakosok bizalmát: „Ha már ezer évig megvoltak, most se sorvadjanak el.” Solymoskarcsán már kimértek 36 házhelyet, és javában folyik az építkezés, Kulcsárkarcsán hat hektárnyi területet (60–70 házhely), Királyfián pedig mintegy 80 házhelyet akarnak kimérni.
A hat Karcsa közül külön történet a Damazérkarcsáé. Ebben az apró faluban, amelyet már a 19. század végén egyesítettek Erdőhátkarcsával, csak a Bartal-féle kastély maradt meg a gyönyörű parkkal, a vele szemben álló szeszgyárat az ötvenes években lebontották. Az istállókat még használták egy ideig, de később azokat is a földdel tették egyenlővé. Az egykori cselédházakba a háború után a kitelepített magyarok helyére szlovák telepesek érkeztek, aztán a hatvanas években elköltöztek. Damazérkarcsa úgyszólván kihalt. Csak a hetvenes években kezdtek itt telkeket kimérni, bizonyítva, hogy a karcsai nép felettébb ragaszkodik szülőföldjéhez. Azóta mintegy hatvan család lakik itt, annak is köszönhetően, hogy öt évvel ezelőtt 18 bérlakást adtak át. A kastélyban a szocialista időkben állami szociális intézet működött, megürülése után a megyei önkormányzat tulajdonába került. A közelmúltban egy csallóközi magyar nagyvállalkozó vette meg az 1841–43-ban épült klasszicista kastélyt, így minden remény megvan rá, hogy visszanyeri régi pompáját.

A kisiskola terhe
A polgármester derűsen mondja, hogy a hat között akad olyan községük, amelynek száz lakosa sincs, de szeretnék elérni, hogy a legkisebbnek is legalább kétszáz-kétszázötven legyen. A mintegy négyszázezer eurós költségvetéssel gazdálkodó önkormányzatra nem kis terhet ró az alapiskola fenntartása, mert a távolabb eső három falu gyermekeit szüleik máshová, főleg a munkahelyükhöz közeli iskolába hordják. Pedig az 1–4. osztályos kisiskolában például minden gyerekre jut számítógép. Jelenleg 11-en látogatják, az önkormányzat ennek ellenére nem akar lemondani róla. Az óvoda szerencsére nincs veszélyben: ott 25 gyermek van most. Szép művelődési ház van a faluban, azt még 2003-ban újították fel, és a kíváncsi látogatók a helybeli tájházat is megtekinthetik, amely 1878-ban épült vályogfalú, nádfedeles, jellegzetes kisalföldi parasztház. Akárcsak a százesztendős tűzoltókocsit, amely immár megmarad kiállítási darabnak; éppen látogatásunk napján érkezett meg Királyfiakarcsára a megyétől kapott tűzoltóautó.

Elapadt beruházások

Királyfiakarcsa a közé a kevés csallóközi község közé tartozik, ahol nincs kiépülve az ivóvízvezeték. Pontosabban Dunaszerdahelytől a faluig 2001-től le vannak rakva a csövek, ám további támogatásra volna szükség a hálózat kiépítéséhez. A pályázatot benyújtották a környezetvédelmi minisztériumnak. Amúgy az ivóvíz nem okoz gondot – mondja Csiba János, hiszen csaknem minden családi háznak van kútja. A mostani gazdasági helyzetben talán nem is kapkodnának az emberek a közüzemi víz után. A szennyvíz elvezetése is a jövő feladata, hiszen az utóbbi három év alatt ez a község sem jutott támogatáshoz. Csupán a Tőkési-ág kistérség többi településével sikerült elnyerniük egy kisebb támogatást. A Királyfiakarcsának jutó szerény összegből például a futballpálya öltözőjét szeretnénk felújítani, és új buszmegállókat építeni, mert – más községekkel ellentétben – itt ebből is nyolc van.
A munkanélküliség, a főváros és a járási székhely közelségének köszönhetően, nem számottevő, közmunkát jelenleg mindössze öten végeznek. Szinte kuriózumnak számít, hogy a hetvenes évek közepén egyesült nagy szövetkezet még mindig megvan, bár csak árnyéka egykori önmagának, és ennek megfelelően nagyon kevesen dolgoznak a mezőgazdaságban.
Királyfiakarcsa tagja a Szentkirály Szövetség nevű szervezetnek, amely magyarországi, erdélyi és szlovákiai településeket foglal magában. Szent István király szobrán kívül Petőfi Sándornak is van emléktáblája a község közepén. Itt tartják a március 15-i ünnepséget. Ilyenkor a karcsaiak előveszik azt a címert, amelyhez fogható kevés van az országban, s amely az egykori helybeli nemesek családi címere nyomán a porból feltámadó főnixet ábrázolja. Több mint jelkép ez a Karcsák számára: erőt és bizakodást sugall.

A Karcsák világa

A csallóközi Karcsa helységnévvel először II. Endre egyik, 1215-ben kiadott oklevelében találkozunk, amely arról tudósít, hogy a király az esztergomi érsek kérésére a pozsonyi várnépek közül többet felment a várszolgálat alól, és Corcha nevű falujukkal együtt az érseki jobbágyok sorába helyezi át őket. A későbbiekben a Karcsa név sok változatban fordul elő (Caracha, Karacha, Karchan, Korchan, Karcha). Pais Dezső szerint a magyar történelemben már 940-ben szereplő Kál fia Bulcsú karchás [méltóságnév] birtokai a Csallóközre is kiterjedtek, és itt a mai napig fennmaradt emléke Búcsúháza és Karcsa falvak Árpád-kori oklevelekben olvasható elnevezéseiben. Mások a török karából (fekete) származtatják a nevet. Vámbéry Ármin szerint a török karaca (fekete víz) szolgált alapjául. Bartal Aurél helytörténész szintén a török eredetet tartja elfogadhatónak, szerinte megerősített udvarra, udvarhelyre vonatkozott.
Etrekarcsa neve a honfoglalás kori Ethuruh nevét őrzi, aki Szent István jobbágya volt. Kulcsárkarcsa helyén a középkorban egy Guthakarcha nevű település volt, lakói ugyancsak várjobbágyok voltak. Ugyancsak várjobbágyok lakták Királyfiakarcsát, melynek első okleveles említése 1355-ből maradt fenn. Damazérkarcsa afféle udvar, pusztaféle kis település volt, amely egy 1243-as okiratban fordul elő először, és Zolougos fia Damasa nevét őrzi. Erdőhátkarcsa valószínűleg a 13. század végén keletkezett, nevét az egykori Közép-erdőről kaphatta, amely ma is megvan: a helybeliek Erdőháti- vagy Egyházi-erdőnek hívják. Solymoskarcsa neve 1289-ben tűnik fel, először Potuna, majd Solymospathun néven. Az 1300-as évektől kezdve következetesen Solymoskarcsaként említik. Királyi solymászok lakták.

Kövesdi Károly

[2009. 09. 02.]