KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
Pizzéria
Lezárt szavazások
     
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Társoldalak
     
Hírek
Hírek : Tóth: Minden rajtam múlik

Tóth: Minden rajtam múlik

  2009.10.19. 18:56

 A karcsai kötődésű beálló Tóth Katalin 1998-ban a Vasasnál kezdte a pályafutását, ahol négy évet töltött, majd Fehérváron kézilabdázott, a Cornexi-vel EHF kupát is nyert, majd 2005-ben igazolt Békéscsabára. Innen hívta be Imre Vilmos szövetségi kapitány a válogatottba. Az új szövetségi kapitánynál, Mátéfi Eszternél - aki egyben klub edzője is - szintén lehetőséget kap.


handball.hu: Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy klubcsapatod, a Békéscsaba évről-évre egyre jobb arcát mutatja?
Tóth Katalin: Az egész társaság fiatal, lelkes, hajtós emberekből áll, akik teszik a dolgukat, mennek előre. Mindezt pedig egy olyan nagyszerű edzőpáros kezei alatt tesszük, akik jobban belelátnak a lelkünkbe, többet tudnak segíteni, mint egy férfi edző. Úgy gondolom, egyénileg nem vagyunk annyira képzettek, mint például a Hódmezővásárhely, viszont csapatként kiváló egységet alkotunk.

handball.hu: Számítottál rá, hogy ilyen előkelő helyen végeztek majd?
Tóth: A szezon előtt hatodiknak tippeltük a csapatot, aztán végül nagy örömünkre a bajnokság negyedik helyén zártunk. Ezután pedig meghívtak a válogatottba, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy az eddigi legsikeresebb szezonomat tudhatom magam mögött.

handball.hu: Mennyit változott a játékod a Csabán töltött időszak alatt?
Tóth: Rengeteget tudtam fejlődni az itt töltött évek alatt. Mivel Bohus Bea is beálló volt, sokat tud segíteni. Az edzéseken, és a számos egyéni képzés alkalmával is mindig elmondja, mit, hogyan csináljak, hová menjek. Biztos vagyok benne, hogy a válogatottba kerülésem is az elmúlt évek munkájának köszönhető. Mátéfi Eszter pontosan látja, kinek miben kell fejlődnie, mik a hibáink, ezért is kerülhet egyre több csabai a nemzeti csapat közelébe. Jövőre pedig véleményem szerint még jobbak leszünk, hiszen tovább erősödik a jobboldalunk. - jelenleg az első helyen állnak a bajnokságban -sic.

handball.hu: Az elmúlt években a beállós hiánypozíciónak számít a magyar válogatottnál. Szerinted javult valamelyest a helyzet?
Tóth: Igen, Kulcsár Anita halála óta folyamatosan kérdéses ez a poszt. Piroska sérülése után most igen nehéz helyzetbe kerültünk, de pótolnunk kell őt. Én hozzá hasonló stílusú, mozgékony beálló vagyok, remélem, hogy játékommal tudom helyettesíteni őt, és segíteni a csapatot.

handball.hu: Milyen gondolatok futottak át a fejeden, amikor közölték, hogy számítanának Rád a válogatottnál?
Tóth: Először nagyon meglepődtem, mikor azt mondták, lehet, hogy jönnöm kell, aztán az első edzésen iszonyúan izgultam. Mostanra azért már kicsit beleszoktam a szituációba, köszönhetően annak is, hogy milyen aranyosak és segítőkészek a többiek. Hasonló munkát végzünk itt is, mint a klubomnál, azt leszámítva, hogy mentálisan most még jobban kell koncentrálnom. Már három éve játszom Békéscsabán, megismertem a taktikát, az egyes figurákat, itt azonban teljesen új feladatokat kell megtanulnom, tehát fejben nagyon elfáradok

handball.hu: Szerinted mire kell leginkább figyelni a szlovákok elleni világbajnoki selejtezőn?
Tóth: Ellenfelünk gyors, tehát fegyelmezetten vissza kell futnunk védekezni, ezen múlik majd minden. Kapusukat, s egyben csapattársamat, Tóth Zsanit ismerjük, és persze Stuparičovát is. Ha oda tudjuk magunkat tenni a védelemben, akkor nem sok esélyük van.

handball.hu: Hogy bírod fizikálisan, hogy egy-két nappal a bajnokság lezárulta után ismét teljes gőzzel kell hajtanod?
Tóth: Fárasztó, de megéri, hiszen ide bármilyen körülmény esetén megéri eljönni. Úgy gondolom, hogy a magyar válogatottban nincsenek bebetonozott helyek, a játékosok aktuális formája dönt arról, hogy ki maradhat itt hosszabb távon. Minden rajtam múlik, én pedig mindent megteszek, hogy bizonyítsak.
© handball.hu

Az ősszel zajló, női kézilabda EB selejtezőben is játéklehetőséget kap a karcsai leányzó a magyar vállogatottban, és a Csehország ellen 2, míg Azerbajdzsán ellen 3 gólt lőtt. - vs.

 

     
BlogPlusz
     
Idő
     
Közérdekű

Karcsaiak Karcsáért Egyesületet. Adószám: 19331605-1-05

 

Magyar Falu Program

 

     
Képek megtekintése

Visszatérő kérdés és probléma a képek megnézése a honlapon, ezért a látogatóknak nyújtok egy kis segítséget ez ügyben. A képeket megtekinteni a következőképpen lehet: vagy fel kell telepíteni a felkínált  Silverlight programot és akkor diavetitéses formában lehet megnézni a képeket, vagy ha ez nem jön össze, akkor mozilla firefox böngészővel nyitják meg az oldalt, azon belül a képek menűpontot, a program felkinálást nem fogadják el, hanem bezárják, "x" majd az "OK" gomb és akkor megjelennek a képek. Jó böngészést mindenkinek - szerkesztő.

     
Látogatók
Indulás: 2007-09-11
     
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Labdarúgó bajnokság
Lezárt szavazások
     
Fejléc
Lezárt szavazások
     

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.