/ Tisztelt olvasók, az alábbi írás 2000-ben jelent meg a Honismeret című folyóiratban. Nagyon jól összefoglalja Nagy Géza munkásságát. - szerk./

A Bodrogköz kutatójaként ismerik országszerte a honismereti mozgalomban a most 70 éves Nagy Gézát. A Karcsán született, s ma is ott munkálkodó etnográfus teljes életművet épített szülőföldjéhez való hűségére. Bár kisgyermekként járvány bénította meg, tette nehézzé mozgását, dacolva e hátránnyal tizenkét éves korától valamilyen belső kényszerből eljegyezte magát a helyi hagyományok gyűjtésével, tanulmányozásával. 1942-ben lett a sárospataki református gimnázium magántanulója; otthon készült a vizsgákra, a napi lecke elvégzése mellett sokat olvasott, s a pataki Nagykönyvtár helyi vándorkönyvtárának kötetei között megismerkedett többek között a népi írók műveivel. S bár a paraszti sorsba született bele, érdekes módon ezen olvasmányok fordították a falu és népe felé az érdeklődését. Kezébe került Újszászy Kálmánnak A falu. Útmutatás a falu tanulmányozásához című könyve (Sárospatak, 1936.), amelynek alapján megfigyeléseit rendszerezni kezdte. Román János segédlelkész (a későbbi sárospataki, majd miskolci levéltár-igazgató) készítette fel a diákot az osztályvizsgára, s kapcsolta be a Faluszeminárium megbízásából végzett gyűjtéseibe. Amikor aztán 1945-től Nagy Géza nyilvános tanulóként Sárospatakra került, megnyílt előtte a Faluszeminárium ajtaja, hogy ott könyveket s gyakorlati példát találjon önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtéséhez.

A honismereti munka megkezdésére emlékezve 1981-ben így nyilatkozott: „Nekem szerencsém volt, mert olyan emberekkel hozott össze mindig a sors, akiktől tanulhattam, akik bátorítottak, biztattak. Rácz Istvántól megtanultam, hogy mi a kötelességem a faluval szemben. Bakos József arra vezetett rá, hogy nemcsak a néphagyományt kell gyűjteni egy-egy faluban, hanem foglalkozni kell a falu történetével is. Legtöbbet talán Balassa Ivánnak köszönhetek. Vele 1955-ben ismerkedtem meg, amikor a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatójaként gyakran megfordult Karcsán. Amikor itt járt, gyűjtőútjára elkísértem. Megtanultam tőle a gyűjtést, a kérdezést, a gyűjtött anyag lejegyzését, az irodalom felhasználását.” Amikor a karcsai általános iskola tanára lett, megszervezte az Erdélyi János honismereti szakkört, tanítványait is bevonta a gyűjtésbe. Országos figyelemre is méltó, érdekes kiadványokat állított össze a szakköri termésből.

Nagy Géza két évtizeden át csak az anyaggyűjtéssel foglalkozott, hogy minél többet megmentsen a hagyományos falusi élet emlékeiből az 1960-as évek elején bekövetkező életformaváltás előtt. A gyűjtések javának feldolgozásával az 1950-es évek végétől jelentkezett pályamunkák formájában a megyei és az országos pályázatokon, s rövid idő alatt elismerést vívott ki közleményeinek anyaggazdagságával. 1966-ban jelent meg nyomtatásban első publikációja A Zemplén megyei Karcsa községben használatos állatnevek címmel, s 1970-től sűrű egymásutánban jelentek meg néprajzi, helytörténeti, népnyelvi dolgozatai a gyűjtés éveinek korpuszaiból, feltárt adattárából merítve.

A csaknem 200 tételt kitevő publikációs termésből kiemelkedik a Karcsai népmesék két kötete (Bp., 1985.), A király virágoskertje című mesekönyv (Bp. 1987.), a Bodrogközi tájszótár (Pácin, 1992.), A magyarországi Bodrogköz földrajzi nevei (Pácin, 1994), a Bodrogközi balladák két kötete (Karcsa–Pácin, 1996, 1997.), valamint A Bodrogköz helytörténeti és néprajzi bibliográfiája (Sárospatak–Karcsa, 1999.) Sajtó alatt van a bodrogközi gyermekjátékok sokat ígérő gyűjteménye. Szép sikert arattak nyelvészeti publikációi: Karcsa mai család- és ragadványnevei (Bp., 1977.), a Karcsai szólások és közmondások (Bp. 1987.), továbbá helytörténeti feldolgozásai, mint a Negyedszázad a közös úton (A karcsai Dózsa Termelőszövetkezet első 25 éve, Karcsa, 1974, illetve A karcsai önkéntes tűzoltó-egyesület krónikája (Karcsa, 1978.)

Nagy Géza tevékeny közéleti ember, alapító tagja a Kazinczy Ferenc Társaságnak, a Bodrogközi Művelődési Egyesületnek, a Magyar Comenius Társaságnak, tagja a Néprajzi Társaságnak, előadásaival részt vesz a tudományos üléseken. A pácini múzeum alapító igazgatójaként sokat tett a Bodrogköz történeti és néprajzi becsű tárgyi emlékeinek összegyűjtéséért, szakszerű bemutatásáért; a Bodrogközi Füzetek sorozatának elindításával teremtett fórumot a kistáj kutatási eredményeinek közzétételére.

Életműve egy jól körülhatároltató terület kutatásához kapcsolódik, de tematikájában igen gazdag. Kiválóan teljesítette vállalt küldetés számba menő szerepét, hogy a szűkebb szülőföld népéletének arculatát minél teljesebben tárja fel korunk és az utókor számára. Szívből kívánjuk példás hűséggel végzett munkájának további sikeres folytatását.

Forrás: Honismeret 2000 / 3 - XXVIII.

Sajnos az élet közbeszólt és már csak két évet adott Nagy Gézának - szerk.