KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
Pizzéria
Lezárt szavazások
     
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Társoldalak
     
Hírek
Hírek : Több mint 360 millió forintból újították fel Karcsa térségi vízrendszerét

Több mint 360 millió forintból újították fel Karcsa térségi vízrendszerét

  2011.06.26. 19:20

Több mint 360 millió forintba került Karcsa térségi vízrendszerének rekonstrukciója, a projektet az Európai Unió támogatásával és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósították meg - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője.


Csont Csaba kifejtette: a Karcsai-csatorna és holtág rekonstrukciójára elsősorban lakossági igények miatt volt szükség. A Karcsa-holtág legkisebb vízmélysége éppen Karcsa település belterületén található, ahol a meder is a legszélesebb. Nyár végére ezen a szakaszon időnként nagy felületen kiszárad ez a rész, a kis vízmélység hatására felgyorsul az algásodás és a hínárosodás, a vízi növényzet pedig kedvezőtlen bomlásnak indul - ismertette a részleteket. Mint mondta, az érintett, kiszáradt mederszakaszokon lecsökken a holtág területén élő madarak és vízi élőlények élettere, a kis vízmélység miatt pedig, időszakonként jelentősen elszaporodnak a szúnyogok és a vízi rovarok, amelyek a térség lakóinak sok bosszúságot és kellemetlenséget okoztak. A projekt keretében Karcsa község árvízi veszélyeztetettségének csökkentése érdekében bővítették a Karcsa-zsilip áteresztő kapacitását, emellett sor került a Karcsa-csatorna rekonstrukciójára, a holtág részleges iszaptalanítására, amelyek megkönnyítik a gyors és hatékony vízlevezetést, a településen belüli belvízárkok mérséklését, a belvíz elvezetését. A beruházás részeként a Fekete-hídi zsilipet is átépítették, ezáltal lehetővé vált a Felsőberecki-főcsatorna felől a holtág vízpótlásának biztosítása a nyári aszályos időszakban, így biztosított a holtág élővíz jellege. A rekonstrukció során négy hidat kijavítottak, emellett cserjeirtást, iszapkotrást végeztek.

Forrás: www.agribusiness.hu

     
BlogPlusz
     
Idő
     
Közérdekű

Karcsaiak Karcsáért Egyesületet. Adószám: 19331605-1-05

 

Magyar Falu Program

 

     
Képek megtekintése

Visszatérő kérdés és probléma a képek megnézése a honlapon, ezért a látogatóknak nyújtok egy kis segítséget ez ügyben. A képeket megtekinteni a következőképpen lehet: vagy fel kell telepíteni a felkínált  Silverlight programot és akkor diavetitéses formában lehet megnézni a képeket, vagy ha ez nem jön össze, akkor mozilla firefox böngészővel nyitják meg az oldalt, azon belül a képek menűpontot, a program felkinálást nem fogadják el, hanem bezárják, "x" majd az "OK" gomb és akkor megjelennek a képek. Jó böngészést mindenkinek - szerkesztő.

     
Látogatók
Indulás: 2007-09-11
     
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Labdarúgó bajnokság
Lezárt szavazások
     
Fejléc
Lezárt szavazások
     

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.