KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
KARCSAIAK KARCSÁÉRT EGYESÜLET
Pizzéria
Lezárt szavazások
     
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Társoldalak
     
Hely ahol élünk
Hely ahol élünk : Karcsa román kori temploma

Karcsa román kori temploma

Ludwig Emil  2011.09.01. 19:32

Sárospataktól keletre, a Bodrogközt ma már csak „légiesen” kettészelő szlovák–magyar államhatár közelében fekszik a kétezer lakosú Karcsa. Neve – az ótörök kara (fekete) szó képzett származéka – 1254-ben iuxta Karacha alakban szerepel oklevélben.


A szintén honfoglalás kori csallóközi szállásterület egyetlen falubokrában nem kevesebb, mint tizenkét -karcsa összetételű Árpád-kori településünk maradt fenn – Amádékarcsa, Egyházkarcsa, Etrekarcsa, Göncölkarcsa, Királyfiakarcsa stb. –; a Bodrog vízjárta földjén lévő Karcsán pedig az egyik legszebb román stílusú templomunkkal találkozhatunk. Bizony jól fel kell kötnie a gatyamadzagot szlovák uniós néptársunknak, ha elébünk akar kerülni a Kárpát-medencei históriában…
Fordítsuk komolyra a szót! A lapos dombháton álló, torony nélküli karcsai templom két, egymástól alapjában elkülöníthető szakaszból áll. Keleti fele első pillantásra a korai romanikában gyakori félköríves apszisnak látszik, azonban hamar észrevehető az épületrész különös formája és falazása. A gondosan megszerkesztett, kívülről majdnem teljes kör, belülről hatkaréjos alaprajzú építmény fehér mészhabarcsba, szabályos sorokba rakott lapos téglákból épült. A hengerpalást alakú homlokfalat függőleges irányú sávok, úgynevezett lizénák tagolják – összesen tizenkettő –, amelyeket idomtéglákból képeztek ki. Maga a templom – ezzel markáns ellentétben – szürke színű, vulkáni eredetű bazalttufa kváderkövekből épült. Alaprajza majdnem szabályos négyszög, amelynek méretéből és arányaiból eredetileg háromhajós térforma következtethető ki: a hajó nyugati oldalán lévő két vaskos karzatpillér vonalát meghosszabbítva a román korban szokásos arányok szerinti szélességű főhajót és mellékhajókat kapunk. A négyszög keresztmetszetű pillérpár keresztboltozattal alátámasztott, kő mellvédfalú karzatot hordoz, a boltvállaknál emberalakos faragványok láthatók.
A tégla szentélyrészt hosszúkás, feltűnően ügyetlen, szabálytalan nyaktag kapcsolja egybe a kőhajóval. Rögtönzött, esetleges jellege arról árulkodik, hogy az építkezés folyamatát valami nagy változás szakította ketté.
Az időben elsőnek készült kerek templom a középkori Magyarország területén fellelhető rotundák azon csoportjába tartozik, amelyeknek belső terét szabályos hatszög alapra szerkesztették. Karcsán kívül az Ungvár szomszédjában található Gerényben és a Makó melletti Kiszomborban látható ilyen, illetve a Kolozsvár határában lévő Kolozsmonostoron került elő egy negyediknek az alapfala az 1980-as évek elején. Az épületek jelképes szerkezete a jeruzsálemi Szent Sír-templom centrális, kupolás terét utánozza, amely a keresztes hadjáratok révén – a Balkánon látható korábbi példák közvetítésével – eljutott a Kárpát-medencébe is. Karcsa esetében további magyarázat, hogy a település egy 1187-ben kelt hiteles oklevélben a jeruzsálemi Szent János Lovagrend magyarországi birtokai között szerepel, tehát a XII. század végére keltezhető első építkezés a szentföldi gyökerű ispotályosokhoz köthető. Nem tudjuk, mi okozhatta a látványos „koncepcióváltást”, amelynek eredménye a faragott kőből készült nyugati hajó, a körtemplomhoz való szakrális ragaszkodást azonban jól mutatja, hogy a rotundát szentélyként használták.
A valamikor a XIII. század elején épített templom falazatát olyan szabályosan, szinte hézagmentesen illesztett, simára csiszolt kőkockákból építtették, hogy – a Balassa Iván által összegyűjtött karcsai mondákban olvashatóan – a lányok fésülködéskor azok tükrében nézegették magukat. A köveket éjszaka tündérek úsztatták ide a Karcsa folyón, amiből annyi igaz, hogy az építőanyagot valóban valahonnan a Bodrog menti vulkáni hegyekből szállították ide, erre a kőben szegény vidékre.
Karcsa templomát 1527 óta használják a reformátusok. A XVII–XVIII. században rossz állapotban volt, kisebb-nagyobb javításokra, átalakításokra szorult. Alapos régészeti kutatására és műemléki helyreállítására 1964 és 1969 között került sor Molnár Vera régész és Nagypál Judit építész irányításával. A renoválás akkoriban kiemelkedően nagy összegbe, egymillió forintba került.

Forrás: MNO

     
BlogPlusz
     
Idő
     
Közérdekű

Karcsaiak Karcsáért Egyesületet. Adószám: 19331605-1-05

 

Magyar Falu Program

 

     
Képek megtekintése

Visszatérő kérdés és probléma a képek megnézése a honlapon, ezért a látogatóknak nyújtok egy kis segítséget ez ügyben. A képeket megtekinteni a következőképpen lehet: vagy fel kell telepíteni a felkínált  Silverlight programot és akkor diavetitéses formában lehet megnézni a képeket, vagy ha ez nem jön össze, akkor mozilla firefox böngészővel nyitják meg az oldalt, azon belül a képek menűpontot, a program felkinálást nem fogadják el, hanem bezárják, "x" majd az "OK" gomb és akkor megjelennek a képek. Jó böngészést mindenkinek - szerkesztő.

     
Látogatók
Indulás: 2007-09-11
     
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
     
Labdarúgó bajnokság
Lezárt szavazások
     
Fejléc
Lezárt szavazások
     

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!