A Hotel Mentol című musical előadása, 2010. márc. 6-án, szombaton 19 órától a karcsai Nagy Géza Művelődési Központban.
Jegyek elővételben 1000 forintért kaphatók.
Minden érdeklődőt szerettel várunk.
III. Református Bál
Szabó Ágnes
2010.02.23. 22:37
Immár harmadszor!!!
"Kedves Meghívott Vendégeink, Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!
Immár III. alkalommal köszönthetem a megjelent Kedves Testvéreket, azon az alkalmon, ami először talán nem mindennapinak tűnt ebben a községben, közösségben, mára azonban úgy is fogalmazhatnánk, hagyománnyá vált.
2010. február 12-én tartották a Karcsai Általános Iskola művészeti iskolásai a gálaműsorukat.
A vidám hangulatú előadásokra, ahol az ifjú tehetséget számot adtak tudásukról, sokan voltak kíváncsiak.
Képek megtekinthetők az oldalon.
Négy éve öregbítik Karcsa hírnevét
Dakos Viktória
2010.02.10. 13:11
Az egyesület négy éve alakult azzal a szándékkal, hogy öregbítse a község hírnevét. A korábban közösen megfogalmazott elképzeléseket, pedig tett követte. Az elmúlt évek alatt az egyesület Karcsa tisztaságáért „ Mozduljunk együtt”- faluszépítõ akció keretében a gyermekek környezettudatos magatartásáért is sokat tett.
Január 16-án rendezték községünkben a hagyományos farsangi teremfoci tornát. Az idén hét csapat nevezett a tornára: Becsked, Vihar FC, Másnaposok, Karos, Jobbik, Pácin és a Szőlőhomok. A rendezvény színvonalára jellemző, hogy idén is voltak vendégcsapatok, illetve vendégjátékosok, így az érdeklődés töretlen a Karcsa kupa iránt.
A XVII. Karcsa Kupa Teremlabdarúgótorna 2010 január 16-án kerül megrendezésre 08:30 órai kezdettel. Nevezni január 15-én 16 óráig lehet Balogh Jánosnál és Molnár Istvánnál.
Minden sportolni vágyó fiatalt és időset szeretettel hívnak a szervezők!
BUÉK
2009.12.31. 12:54
Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves látogatónak!
Visszatérő kérdés és probléma a képek megnézése a honlapon, ezért a látogatóknak nyújtok egy kis segítséget ez ügyben. A képeket megtekinteni a következőképpen lehet: vagy fel kell telepíteni a felkínált Silverlight programot és akkor diavetitéses formában lehet megnézni a képeket, vagy ha ez nem jön össze, akkor mozilla firefox böngészővel nyitják meg az oldalt, azon belül a képek menűpontot, a program felkinálást nem fogadják el, hanem bezárják, "x" majd az "OK" gomb és akkor megjelennek a képek. Jó böngészést mindenkinek - szerkesztő.